X. EPIZÓD

 
Kedves padavanom, ezúton tudatom veled a Jó Hírt – bár ez nézőpont kérdése ugye – hogy megérkeztem arról a helyről, ahol eleddig voltam, és ha nem is egyhamar, de sikerült megoldanom, hogy az alább következőket is csatolhassam a fenti okoskodásaimhoz.

Helyi idő szerint huszonöt évre volt ehhez szükségem, de a vicc az egészben az, hogy neked fel sem fog tűnni. Egyben kapod meg az egészet.

Ha belegondolsz, ez csak akkor lehet, ha az Idő fikció. Nougye.

Persze nem az a jó hír, hogy az Idő csak egy tévképzet, hanem az, hogy itt vannak a kiegészítések, amelyek a minap lemaradtak abban a nagy hamarjában.

Szóval élek-virulok, testben vagyok meg minden, ahogy kell. Válogatott vízilabdázó lettem, akkora a hátam, mint egy ping-pong asztal.

Megnéztem magam filmen. Hát, egy kicsit kövérebb voltam, de egyébként körülbelül stimmelt a dolog.

Ez egy technológiailag barbár világ, bár igazság szerint már most vannak olyan kütyüjeik, hogy csak felbosszantom magam, ha kezembe kell venni őket. Persze egy igazi jedi ilyet nem tesz, tudod, ezt már megbeszéltük. Inkább elmondom neked milyenek, elég sok ehhez hasonlóval lehet találkozni arrafelé, hátha hasznodra lesz.

Ember-típusú kultúra – ezeket mindig is jobban kedveltem – szóval vadászós gyűjtögetős alapokról indultak, a klasszik férfi-nő munkamegosztásban. Már ott tartanak, hogy relatíve nagy távolságból tudják zaklatni egymást – hülye SMS, távfénykép, baráti csevely, halálos fenyegetés. A szokásos.

Vannak persze, akik ezt fejlődésnek érzik. Hát lelkük rajta.

Ez a fejlődésnek mondott ötletalmazuk is úgy tűnik, jobbára a kényelem előtérbe tolakodásával keletkezett, asszem folyton csak azon járt az agyuk, hogy kelljen kevesebbet dolgozni.

Az ilyen típusú kultúrákban ennek megfelelően a mosógépet nyugodtan tekinthetjük társadalomromboló eszköznek. Nem az a baj, hogy nem a patakon mosnak, hanem, hogy nincs semmi közösségi helyette. Az Erő meg végképp nem. Pontosabban az a fele, amit én szeretek viszonylag kevés.

Van helyette meglehetősen liberális rabszolgatartásuk, de úgy tűnik, ez senkit nem zavar különösebben. Nagyon ravaszul az egészet banki alapokra helyezték, így mindenki ott dolgozik, ahol akar, nem kell feltétlenül az ültetvényeken.

Régebben minden jel szerint még tisztában voltak vele, hogy az Élet az Erő kitüremkedése a fizikai világba (ha még nem mondtam volna), azóta újabb okoskodásokba bocsátkoztak, mely csak részben vált a javukra.

Például van frigó, vasaló, meg szeletelt kenyér. Slussz.

Szóval hanyatló világ, abból a típusból, amelyik azt gondolja, hogy régebben jobb volt. Kicsit búsak is emiatt, de rettentő gyorsan felejtenek, és így relatíve elvannak. De legalább kényelmesek, vagy legalábbis a java részük szeretne az lenni.

Megvannak persze a saját elképzeléseik az Erő mibenlétéről, és akad olyan, amelyik egészen jól rátapintott a lényegre – legalább részleteiben –, de sajnos maga az Erő nincs nagyon velük mostanában. Már úgy értem cuzammen az egész planétán. Mások meg egyenesen olyan kényelmesek, hogy elfelejtették tisztelni az Erőt és arra jutottak, hogy mindent meg tudnak csinálni nélküle. Hát úgy is néz ki az egész.

Hadd ne mondjam, az önhittség s jó cimborája, a gőg melyik oldalhoz tartozik.

A hatalom úgy tűnik, szegről-végről valahogy a droidok kezébe került, velük tudsz beszélgetni hivatalos ügyekben, és ők szólnak, ha nincs pénzed. Ha fizetned kell, főleg. Így egy kicsit személytelen, de legalább nyugodtan lehet káromkodni.

Rengeteg minimálrobotot használnak, jobbára filmnézésre, meg egyéb ostobaságokra, ám a leghülyébbekben még csak adatokat sétáltatnak. Sikerült a robotokkal mindenkit összekötni mindenkivel, de még nem olyan rossz a helyzet, mint a Coruscanton.

Sőt, azt kell mondjam, az egésznek mindettől függetlenül van egyfajta bája, amit egészen megkedveltem az utóbbi időben, jóval azután, hogy megjött az eszem. A természet még létezik, és úgy tűnik, egyelőre nem tudják megoldani, hogy legyőzzék. Az önhittebbek ugyan arról beszélnek, hogy ki fogják irtani az esőerdőket, de nem hiszem, hogy sikerülhetne nekik. Az Erő kegyelméből a bolygó hamarabb lerázza magáról az ilyen zavaró tényezőket, minthogy az erdők feléig eljutnának. No, majd meglátjuk…

Sajnos nagyon utánzó alapú a kultúrájuk, úgyhogy elég könnyen fel lehet ültetni őket. Rengeteg mindennel szuggerálják is magukat folyamatosan, és ezért gyakran változik a véleményük. Mint mondtam, viszonylag könnyen felejtenek. Vagy még nem mondtam volna?

Szívesen és örömmel utánoznak másokat, ami a tanulás egy kétségkívül érdekes megközelítése, viszont kiválóan alkalmas ellentétes vélemények kialakítására a régi galaktikus szabvány szerint. Megy ám a birkózás, meg a szájkarate, gondolhatod.

Legkomolyabb praktikájuk a televízió, amivel aztán bámulatos eredményeket tudnak felmutatni. Nagyon ügyesek. Egyszerre száz párhuzamosan futó érdektelen műsort még a coruscanti szolgáltatók is csak a legrosszabb óráikban tudtak összehozni.

Ugyanakkor az emberek különös kedvüket lelik a másik ijesztgetésében. Például lassan már mindenki gyógyszerfüggő lett, annyit nyomatták a fejükbe, hogy jaj valami bajuk lehet. Elhiszik. Megérdemelnék, hogy így legyen, mert akkor az Erő kegyelméből egy valamirevaló, tisztességes influenza elvinné a nagyját egy csapásra. Nem ezek a komolytalan sertés, szitakötő meg tyúknáthák. Gondolom a Sötét Oldal dolgozik az ügyön, aggódnom emiatt aligha kell. De ők ijesztgetésben is nagyon jók.

Az itteni kultúra emberei egészen sikeresen tudják megnyomorítani magukat azzal, hogy kedvüket lelik másnak gondolni magukat. Annyira szívesen utánoznak ismertebb egyedeket, hogy gyakorta még ma is megdöbbenek rajtuk. Mondjuk, nekem is volt Beckham-séróm, de az más. Meg tudom magyarázni.

Egy darabig jedi híján én mondogattam az ittenieknek, hogy sokkal jobban járnak, ha megelégednek azzal, amijük van, teszik a dolgukat és minden menni fog magától, de egyszerűen nem hiszik, én meg meguntam. Erre mondaná Qui Gon, hogy jól meg kéne fingatni őket, akkor talán észbekapnának.

Láttam ehhez hasonló felállást éppen eleget, hogy egy idő után azt kellett fontolgatnom, ugyan honnan tudnék elkötni egy jó kis X-szárnyút. Egyelőre az itteni űrkutatás legkomolyabb ambíciója, hogy a Marsig eljussanak, én meg azzal nem vagyok nagyon kisegítve. Szóval úgy néz ki, maradok.

Ezzel a nyamvadt háttérsugárzással sem tudnak egyelőre mit kezdeni, mert még mindig átmegy az űrhajók páncélján. Néha már azon gondolkodom, hogy fellendítem a kutatást, és megmondom, hogy q=o+V, de az nem lenne helyes.

Szóval úgy néz ki, maradok.

Mióta erre rájöttem, elhatároztam, hogy jól fogom magam érezni öregkoromig, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Szóval most ez a projekt megy.

Ennek megfelelően nézem az Erő jó oldalát itt a helyszínen. A rettentő sok hülye mellett – tudjuk, kinek hála – sok teljességgel normális egyed is felbukkan azért. Arra kell odafigyelni, amelyik nem üvölt, és így nincs túl sokat a tévében. Lépten nyomon rájuk bukkanok, szóval minden rendben. Gondolkodtam rajta, hogy itt is jedi legyek, de eddig nem találtam alkalmas mestert, most meg már talán késő.

Rengeteg remek dolog van egyébként is, van amire ráérek, a többit megjegyzem magamnak későbbre. Húsgombócok paradicsomszószban hagymás krumplival, meg a többiek. Joghurt. És meg ne rendülj, de itt is van Sport büfé.

Képzeld, végül mégiscsak összefutottam Artassal, s megragadnám az alkalmat, hogy ígéretemhez híven idebiggyesszem, mit mondott azzal kapcsolatban, hogy mit is akart megmutatni ott a szemétfeldolgozóban. Ja igen, és hogy kinek:

„Mit tudom én, mit akartam, meg voltam bolondulva teljesen.”

Na erre varrjál gombot!

Artas egyébként el van hízva és programozó.

Úgyhogy megnyugtatlak, kösz jól vagyok, remélem veled is minden rendben van. Tök jó itt, kár hogy nem vagytok velünk, küldjetek pénzt!

Arra rá vannak izgulva errefele.

De a többi az tényleg jó. Az emberek javarésze, a fények délután, a nők pihés nyaka, a felhők az égen, egy üveg bor meg egy spangli az Alagút fölött, a becsületes haverok, meg a többi elengedhetetlen.

Basszuskulcsjuteszembe!

Néhány gondolat még a dolgok végéről és a jediknek az ő dolgukról, mert ez igen fontos, el ne felejtsem! Mégiscsak arról lenne szó, hogy jutsz el az örökkévalóságba, ha jó jedi voltál. Ehehe…

Khm. Ezt majdnem benéztem. Pedig emiatt kezdtem bele az egészbe, mert ezt természetesen kifelejtettem az előbb. Meg Artas miatt persze, de az már megvolt. Jobb későn, mint ugye… nos.

Errefelé azt mondják, a végén minden lepereg, de nem.

A jedi megállítja a pillanatot és így jut el az örökkévalóságba. Egyetlen végtelenre nyújtott ezredmásodperc az ilyen. A jó jedi ilyenkor ha csak teheti, felemel egy tisztességes lézerkardot és megkér valakit, hogy vágja le a fejét.

Vagy befekszik a villamos elé, ha nincs ott senki lézerkarddal. Bár az igaz, hogy fegyverrel ótentikus.

Van errefelé ez a „hegylakó”-elképzelés. Gondolkodtam egy ilyen szupervillamoson, amelyik levágja az utolsó hős fejit. Csinnadrattával, ésatöbbi.

Csak egy maradhat…

Na de most már úgy látom, csak bohóckodom, ideje hát abbahagyni a szóömlenyt. Végignéztem párszor, szerintem mehet. Remélem hasznodra válik, én mindent megpróbáltam. Röviden.

Még egy utolsó Obi van-féle truváj a végére:

Ne mondd egy észtnek, hogy persze, mert még megüt! Legalábbis engem megütött, de mentségére szolgáljon, hogy bevodkáztunk Saaremaaból.

Na szevasz, az Erő legyen veled!

Obi*

A földi időszámítás szerinti 2012 őszén, a világvége előtt Budapesten, miután a londoni döntőben elvertük a szerbeket. Csak hinni kellett benne. Muhaha…

* Tuod, a nagyapám belevágott ebbe a bolt-bizniszbe…Nincsenek véletlenek.