A fene vigye, most, hogy itt írogatok neked, mégis Artas jut eszembe a leggyakrabban. Hasonlítanál rá, vagy nem is tudom. Az a kis akaratos mosolya, ami időről-időre előkerült, s akkor már lehetett tudni, hogy valami hülyeség készül. Korsó sör a dekoltázsba… ilyesmi.
Látszólag vicces ugyan, de inkább nem.
No, mindegy, hagyjuk a részleteket, úgy döntöttem, mégiscsak elmesélem ezt a történetet az okulásodra. Esetleg némi törmelékkel kerítem itt-ott.
Hány évesek is voltunk? Suhogányok… Nekünk szerencsénk volt – pontosabban az Erő velünk volt –, másokkal meg nem.
Suhogánykorban voltunk, belekapaszkodtunk az Erőbe, hagytuk, hadd vigyen. Hadd tegye, amit akar. Veszedelmes mulatság volt, és a mai napig is az, de mivel el sem tudtuk képzelni, hogy bármi bajunk eshet, viszonylag ép bőrrel megúsztuk a dolgot.
Azóta persze láttam eleget ahhoz, hogy bármit el tudjak képzelni.
Tényleg. Bármit.
Képzelni? Na, ne viccelj… Hallok róla, azután elképzelem.
Vagy csak úgy kitalálom. Bár ezzel, mint említettük, nagyon el lehet csúszni.
Artas azt képzelte, hogy a nője azért szereti, mert olyan figyelmes vele. Valamint azért, mert ő, Artas egyszerűen ellenállhatatlan. Nem. Így utólag azt hiszem, azért volt odáig érte, mert tényleg minden hülyeségre rá tudta venni. És hát ugye (ahogy a mondás is tartja), tehetséges padavannal mulatni, nem egy utolsó szórakozás.
Akkoriban sajnos olyasféle mondatok is elhagyták a szánkat, hogy: - Csapos úr, maga három sört akar nekem adni! Nem, mintha büszke lennék rá, de majdnem mindig működött, legalább a harmadik körig. Gondolhatod, hogy Coruscanton nem engedték be a kocsmákba a padavanokat!
Hát nem már megint elkanyarodtam!
Futólag már volt róla szó, hogy micsoda remek móka súlytalanságban reszelni – leszámítva a kiálló műszereket. Artas is ezt akarta azon az orbitális szemétlerakón a nőjével (leszámítva persze azt a plutóniumgömböt), nekem legalábbis azt mondta. Az sem kizárt, hogy éppenséggel a lány ötlete volt kétségbeesésében, Artas, meg amilyen hülye volt, egyből belement, tiltott terület ide vagy oda. Kinek akart bizonyítani? Hogy magának, a lánynak vagy a Másiknak, már sosem tudjuk meg, Artassal meg még nem találkoztam amióta Anakin lecsapta a fejemet.
(Ha mégis, majd bebiggyesztem)
A lány valóban megérte a pénzét, az alap coruscanti csajok a nyomába sem érhettek, de bennem mindig volt egy kis rossz érzés, valahányszor találkoztunk. Nem mondtam persze Artasnak, mert az ember nem akar összeveszni a barátjával, csak drukkol, hogy előbb-utóbb leesik neki. Akkor még úgy volt, hogy mindannyian jedik leszünk, és így ez az ügy úgyis magától elmúlik majd, szóval nem molesztáltam Artast.
Aki végül soha nem lett jedi.
Na de a lányról!
„Tip-top muff” mondta volna róla Wyxxqwerty, ha emberekkel kapcsolatban is használja ezt a kifejezést, de ő csak a saját fajtájával incselkedett. (Egyébként soha sem lehetett tudni, hogy akivel fölbukkan, az éppen fiú vagy lány, és egyáltalán keveset tudtunk kihúzni belőle, mi is történik olyankor a kabinjában. A nyávogás-szerű hangokat egyenesen tagadta.)
Artas nője még nem érte el akkor a várakozási periódusát. Épp a válogatós korszakát élte, és talán azért talált ki ennyi hülye próbatételt a megbolondított hímeknek, hogy magában tisztázza, melyikkel maradjon végül. Hogy Artas történetesen padavan, és ráadásképp jedi akar lenni, szemmel láthatóan kicsit sem érdekelte, s mintha nem is tudott volna arról, mire kötelezi magát egy lovag, ha eljön az ideje.
Hogy Artas mit akart? Alighanem megtartani a nőt.
