Obi van Kenobi - Paraineisis

Obi van Kenobi megmodnja a frankót. Jedilét, küzdelem, csajok, miazmás.

Friss topikok

  • gagaringyuri: Vagy télleg vízilabdázó? (2011.09.05. 16:17) 27

Linkblog

19

2011.10.08. 19:08 gagaringyuri

No de kunkorodjunk csak vissza a mi kis történetünkhöz!

Két pasas, egy nő, meg a jószándékú barát. Valami ilyen címet lehetne adni az egésznek.

A dologhoz hozzátartozik, hogy Artas jött be először a nőnek, és volt egy jó két hónapos intenzív pörgésük, mielőtt a lány megismerkedett volna a Másikkal. Történetesen a Másik is padavan volt, Mákostészta néven futott a társaságban, és Patiszon mutatta be őket egymásnak. Így utólag, már tényleg nem lehet összerakni, miért kezdett ki vele is a lány, de mi azért két lehetőséget is kiokoskodtunk később. Talán Artas mérhetetlen felelőtlensége, a koszos alsógatyái meg a folyamatos nullapénze volt az oka, de az is lehet, hogy egyszerűen tetszett a lánynak, hogy tetszik. Már úgy értem, másoknak is. Folyamatosan. Azután csak összeeresztette őket, hogy győzzön a jobbik.

Artasnak soha nem kellett az ilyesmit kétszer mondani.

Azt is csak egyszer mondta neki Mákostészta, hogy részeg, és már ment is a pofon.

A teljes hitelesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy az eset a Hatcsöcsűnek nevezett coruscanti kocsmában történt, mely becsületvesztő a nevét a tulajdonosnőjéről/pultosáról nyerte.

Jó ez a /-jel. Még el kéne sütnöm párszor.

Ha már ilyen mélységben tárgyaljuk az ügyet úgy illő, hogy megnevezzem Artas nőjét is: Padménak hívták /s ebből is látszik, hogy az Erőnek furcsa humorérzéke van/. Afféle kóbormacska volt, mikről fentebb már esett említés, de eddig még nem mondtam, hogy megszelídíthetők, illetve megszelídülnek, ha akarnak. Vagy megöregszenek és inkább csak kényelmesek lesznek. Mindegy.

Szóval mielőtt a nagy mutatvánnyal (szerintünk) Artas végképp le akarta volna nyűgözni a lányt, előbb még – Hatcsöcs őszinte rosszallása mellett és – többek örömére rendesen összeverekedtek Mákostésztával. Tisztességes haddelhadd volt és még az igazgatóiba is behívtak miatta bennünket. Háromszor.

De hát akkoriban nem nagyon lehetett a fejünkkel beszélni, s még akkor sem hittünk el mindent, ha Yoda vagy Qui Gon állította. Hallottam erre is egyszer egy jó mondást egy messzi-messzi galaxisban, hogyaszongya: „Mire rájössz, hogy apádnak igaza volt, ott áll a gyereked, és azt mondja, hülye vagy.” Nem mondom, hogy tekints atyádnak, de talán érted, mit akarok ezzel sugallmazni.

Nos, a verekedés.

Rettentőn összeverték egymást, voltak jeditrükkök, röpülő korsók, bárszékek, amit akarsz. Részint barátságunknak megfelelően Artas oldalán vettem részt a küzdelemben, részint Padmét figyeltem a szemem sarkából (ez is egy jeditrükk, a nők a legjobbak benne). Azt kell mondjam,  azért volt benne annyi tisztesség, hogy ránézésre nem lehetett eldönteni, mi volt erősebb benne, az aggodalom, vagy a büszkeség.

Egy szó mint száz, megvolt a csörte, Artas számára adott volt a feladat.

Csak két órát kért, hogy addig kint várakozzunk, míg ők odabent – mármint a szemétlerakóban/feldolgozóban – elintézik a nővel a dolgukat. Jó mulatságnak tűnt elsőre, semmi kifogásunk nem lehetett a dolog ellen.

Aztán persze elromlott valami. Artas döntése volt az egész – próbáltuk magunkat menteni később – de az igazság az, hogy lehetett volna annyi eszünk, hogy visszatartsuk. Mire jók a barátok? – ugye.

Egy kisebb űrhajóval mentünk. Könnyű volt a szemétlerakó pályájára állni, dokkoltunk is, aztán ők hárman bementek, én meg elváltam az ojjektumtól, és kissé távolabb húzódtam.

Artas, Patiszon és Padmé.

Az volt a terv, hogy Artas élete kockáztatásával kihoz bentről valamit a lánynak. Pontosabban a csaj családjának egy ereklyéjét, ami valamimód – meg ne kérdezd, hogyan – belekerült a szemétbe, majd annak rendje és módja szerint elszállították a jó coruscanti robotok. Ha valóban ki akarta volna dobni, olyan szelektív szemetest kellett volna keresnie, ami sugárbiztos, ugyanis fentnevezett családi ereklye valami plutóniumból faragott gömb volt.

Komolyan nem értettem az egészet. Tényleg. Ma sem értem.

Artas teljesen lelkesen azt állította, hogy tudja, hogy megy ez robotéknál, még valahogy le is nyomozta az egészet, és a végül volt egy konténerszáma, meg egy pálya-adatsora, hogy melyik szatelit-feldolgozóba kerülhetett nagyi golyója.

Azt nem mondták meg neki a nagyon okos robotjai, hogy azt a feldolgozót történetesen kivonják a forgalomból, és – ne szemeteljünk gyerekek! – valami antianyagbombával átforgatják egy másik valóságba.

Na, ilyen hülyék ezek a vállalati robotok. De ebben az esetben nem ők voltak a hibásak.

Artas azt is állította, hogy miután bemennek, aktivál valami jeladót, ami általános mindenokét fog sugározni ugyanazon a frekvencián, mint az eddigiek, s nem is fogják észrevenni. Természetesen nem így történt, s gyanítom az antianyagos srácok azonnal megtudták, mihelyt ők beléptek. Onnan gondolom, mert három perccel később jött egy hívás egy járőrhajóról, hogy azonnal húzzunk onnan a q… anyánkba, mert mindjárt felrobban a bolt. Bocsánat, de szó szerint ezt mondták.

Artas nagyjából ezidőtájt vigyorgott egy monitorról Patiszonra, aki értetlenül állt az előtte becsukódó ajtó előtt.

- Mi egy kicsit bent maradnánk még nélküled – integetett Artas és Padmé, és elindultak beljebb. Gondolom mindenféle nullagravitációs pozitúrák lebegtek a szemük előtt, mert somolyogtak rendesen mind a ketten.

Miután rájöttek, hogy most már nem tudnak kijutni, mert a biztonsági rendszer felülírt mindent és blokkolta az ajtókat, ahogy mondani szokás – már késő volt.

Itt jöttem volna ugye én a képbe, de nekem kódokat kellett volna feltörnöm, mindenfélét újraprogramozni, és sajna sosem volt komoly érzékem a technológiai dolgokhoz, tudod. Lézerkarddal úgyis minden ajtót ki lehet nyitni. No jó, a legtöbbet.

Padavan Artasnak nem volt lézerkardja. Nem érdemelte még ki ugyanis.

Mi tagadás, megijedtem. Mi tagadás, elvesztettem a fejem. Azt meg már Yoda mester is megmondta, hogy abból semmi jó nem származik. No, erre a dumájára akkor pont tisztán emlékeztem, mégsem mentem túl sokra vele. Azt is láttam sajna, hogy innen már elég nehéz lesz kimozogni az ügyet.

Mindenesetre küldözgettem én mindenféle üzeneteket egy csomó vadidegen alrendszernek és ostoba robotnak, de csak nem jött össze. Persze, tudom, hogy így utólag ez sem tűnik túl értelmesnek, s lehetett volna tudni az első visszajelzésekből, hogy én ezt akkor és ott képtelen leszek megoldani, s talán csak Artas tudja elintézni manuálisan (vagy sehogy).  De addigra láttam már épp elég rosszul működő robotot, meg egyéb technorendszereket, hogy tudjam, bármire képesek. Akár véletlenül is.

Tényleg bármire. Doku összes balfék droidja összesen, ha kétszer lőtt oda tízből, ahová szerette volna. A saját seggüket nem találják el, esküszöm. Egy darabig nem is hittem el. Azt se értem, hogy bírták olyan sokáig. Na, az volt a művészet, azokkal ellenállni a klónháborúban! Csak annyi belőle a tanulság, hogy a sötét jedik sem kapnak egyhamar idegösszeroppanást.

Ezúttal bezzeg mindegyik program pontosan tudta, mi a dolga, még képet is tudtam csinálni, hogy lássam őket sajnos.

Artas továbbra is azt gondolta, nem lehet baj, nyomogatta a gombokat és lazázott. Talán már volt szó a beérkező információkról és azok helyes értelmezéséről. Nos, padavan Artas, miután elragadta a hév (jelen esetben a libidója) már nem működött rendesen. Hibázott.

Később mindenféle molekulaelemzésekből azt mondták az okosok, hogy a csaj terhes volt. Amilyen összezavartak voltunk akkor, azt is feltételeztük, nem is tudta, ki az apja talán, és csak el akarta dönteni, kinek szüljön gyereket. Ha úgy tetszik, ő is rosszul ítélte meg a dolgokat.

Az egész elbaltázott szituációban egyedül Patiszonnak maradt meg az esze, s neki sikerült legalább az állomást elhagyni valahogy. Nem emlékszem hogyan, ő meg később nem sokat mesélt róla. Ott pörgött kezét-lábát-fejét szétvetve egy gyengécske elszakadó-pályán, és imádkozott. Várt.

A filmekben az utolsó pillanatban mindig kiérnek. Hát nem. Artasék nem jöttek. Aztán csak rotty. Volt egy nagy fény, kifordítom, befordítom, elmúlt az egész szemétlerakó egy ánuszformájú lyukban.

Kínos emlékképeim vannak csak az utolsó pillanatokról.

Artas a monitoron. Én kiabálok.

- A hátsó zsilipajtó! Próbáld meg még egyszer!

Artas nyugodtnak tűnik, Padmé nem.

- Lássuk be, nem úgy nézett ki, hogy ezt a végtelenségig lehet csinálni, Obi…

Hát nem, a mindenségit, de ezt csak akkor és ott értettem meg, miközben Artas arca eltűnt a monitoron kavargó vizuális viharban.

Van az úgy, hogy az ember befizet, de nem táncol.

Patiszont kapták el legelőször, ahogy ott pörgött szegény, aztán engem is begyűjtöttek, hajóstul, mindenestül. Együtt ihattuk azt a szar kakaót a járőrhajón.

Hülyék voltunk. Na végre, csak leírtam.

A bejegyzés trackback címe:

https://obivan.blog.hu/api/trackback/id/tr263051215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.