Gyakran jöttek hozzám azzal, hogy mennyire sajnálják, hogy Qui Gont megölték. Ilyenkor mindig kénytelen voltam megjegyezni, hogy sajnos nem így történt az eset, ott voltam és nem nagyon tudtam másfelé figyelni, szóval nem volt ott szó ölésről. (Már csak azért sem, mert ezzel a szóval mindég olyan fekete és aggasztó képzetek társulnak. Legalábbis nekem.)
Egyébként akkor sem lennék nyugodtabb, ha megölték volna, ugyanis néhanap hiányzik, és ilyenkor már mindegy honnan nézzük a kabátot.
Az igazság az, hogy mester Qui Gont viszonylag tiszteséges párviadalban legyőzték. Azt ő is tudta, hogy nem egy szűzlánnyal fog összecsapni és minekutána a Tatuinon egyszer már összemérték a Fényüket (ahogy nálunk jediknél mondják viccesen), többször beszélt nekem a fickóról. És mindig valamifajta elismeréssel. Kíváncsi vagyok megérzett-e vele kapcsolatban valamit a végéről. Talán csak elhitte, hogy őt is legyőzheti valaki.
És komolyan mondom, mihelyt elhiszel egy ilyen lehetőséget, már sokkal nagyobb az esélye, hogy be is következik. Ha elhiszed a jóslatokat, megcsinálják magukat. Ha elhiszed, hogy kieshetsz a ringlispílből, hát ne csodálkozz, ha beesel a céllövöldébe. Vagy, ha végleg tisztázod magadban, hogy egyszer tényleg ki kell lépni ebből a Körből. Hogy Vége. Fel is út le is út. Az Erő jól megérzi ezeket a lehetőségeket és azután annak rendje és módja szerint végre is hajtja az ötletet.
A kérdés csupán az, hogy mit hiszünk el.
Végső soron bármit. Viccen kívül. A Galaxis népei a legváltozatosabb képtelenségeket bírják elhinni, vagy maguknak bemagyarázni. Ráadásképp hajlamosak egy kicsit túlcifrázni és variálgatni is. A körmönfontabb tévképzetekből meg csak a baj van. Ámokfutás, kardozás, tudod.
Ha pedig valamit sokan elhisznek, akkor azt az Erőnek köszönhetően általában meg is valósítják maguknak. Legalábbis számukra létező formát ölt. Ilyen ez az Erő, most szólj hozzá…
A Kör pedig forog. Nem azért, hogy unalmat gyártson, valószínűleg nincs jobb dolga. Sőt, ha az Erőből indulunk ki, valószínűleg ez az egyetlen dolga.
Így azután minden meg is ismétlődik, mégpedig gyakrabban, mint a galaktikus családregényekben. Juteszembe: a „Cetkapitány újra visszatér”-t láttad már? Kizárt, hogy nem, mindig újra leadják.
Erről beszélek. Ha pedig nem tanultál belőle, és megint végignézed, mert már elfelejtetted, hogy láttad, hát magadra vess.
Vannak persze mindenféle módszerek, hogy miként lássunk tisztán, és persze test-, meg elmekarbantartás, meg ilyenek, azt most nem mondom el. Ott van a kredencem mellett a kis fiókos hokedli, na abban van egy rongyosra olvasott kézikönyv a kérdésről. Yoda írta, nagy baj nem lehet vele. Ha érdekel… Egyébként csak javasolni tudom.
Ha valaki szilárdan hisz, tisztalelkű jedi meg minden, jó mesterekkel, ésatöbbi, akkor nem nagyon megy mellé a világnak. Jó dolgokban és jól hisz.
Az viszont kétség kívül komoly gond, ha többet, mást hisz, mint amit a józan jediész diktálna.
Én egyszer – pusztán a példa kedvéért – elhittem, hogy biztosan tartom azt a kormányt. Hogy van eszem. Meg mindent tudok, ésatöbbi. A szokásos.
Nos, nem.
Coruscanton vagy hol röpködtünk Artassal. Hát nem megtoltam azt a nénikét a sárga libegőjével!
Hiába mondtam, hogy kijött elém abból a hülye kanyarból, gondolhatod.
Pontosan erről van szó. Kijött elém, én meg püff – jól végighúztam az oldalát. Volt valami ölebfélesége is. Az meg jól odaütötte a kicsi fejét.
Artasnak utána mondtam, hogy nem is értem, hogy kaphatnak az ilyenek engedélyt, meg hogy lehet egy ilyen ócskavassal kimerészkedni a forgalomba, ráadásul az ő korában. Amint látod ölég rendesen ideges voltam. De ez, mint már említettem, még boldogult padavan koromban esett meg velem. Képzelheted, hogy egy jedi nem idegeskedik. Jól nézne ki a Köztársaság!
Annak is akkor lett vége, amikor a jedik elkezdtek idegeskedni. Belegondoltak, hogy ez valóban megeshet. Az Erő pedig megérezte…
Na mindegy, szóval én ott idegeskedtem, Artas meg csak somolygott a bajusza alatt, és én még jobban behergeltem ettől magam.
Azt mondja akkor Artas: Idefigylelj, végül is te vagánykodtál kettőhúsznál…
Azannya.
És már ott is tartunk, hogy ki a hibás. A legtöbbször az erre a válasz, hogy természetesen más a hibás.
Negatív.
Feltűnt már hogy senki nem hibás? Hogy mindenki azonnal tud valami okot, amivel rögtön másra kenhet bármit, ha megvan a baj?
Késtél. Nem én voltam, a sofőr a hibás. Miért nem indultál korábban? Azt hittem, odaérek.
Ja kérem, az más…
Miért vagánykodtam kettőhúsznál? Azt gondoltam, nem lesz baj.
Hát lett. És nem a pudlikutya miatt.
Ha jól végignézed a dolgaidat, elég sok mindent találhatsz az idegeskedéseid megett, amiért csak és kizárólag magadat okolhatod. Nem a tűzoltót és nem a buckalakót.
Jobb esetben az ember rögtön látja, hogy mit tolt el és rögvest megvan a hibás.
Máris kevesebb az idegeskedés. Yoda mester mondta is mindig (és Artas elég tűrhetően tudta utánozni): az idegeskedés az élet megrontója. Elvonja a figyelmedet, szétszór és jól levágják a fejed.
Van benne valami.
